Nyomtatás

Rajzpalyazat felirat

 

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma iparművészeti tagozata megyei rajzpályázatot hirdet, aminek anyagából 2016 áprilisában kiállítást rendezünk az iskola Lorántffy Galériájában. Két korcsoportban várjuk a 7-8. osztályos felső tagozatos és középiskolás diákok jelentkezését. A beérkezett pályamunkákból szakmai zsűri választja ki a díjazottakat.

 

A pályázat címe:

"EZ VAGYOK ÉN"

 

Nem pusztán szelfiket várunk, szeretnénk, ha a diákok azt is bemutatnák képeiken, hogy milyen is az a világ, amit a sajátjuknak éreznek, gondolnak. Jó volna látni, milyen barátok, család, kedvencek, környezet, zene, együttes, milyen divat, stb. határozza meg sajátos személyiségüket.

Örülnénk, ha mindezek közül ki-ki a saját elgondolása szerint választana a pályázat elkészítése során. Szeretnénk a fiatalok képi üzeneteit látni ebben a témában.

 

A pályázat technikái, formátuma:

 Önálló ötleteket, olyan alkotásokat várunk, melyek technikailag, képi eszközöket tekintve magukra vonják a figyelmet, XX., sőt XXI. századi módon közelítenek az adott témához.

Amennyiben pasztell vagy szén az alkotás anyaga, kérjük ezeket lefújni, hogy ne kenődjenek el a kiállítás során.

Az elektronikus eszközökkel készült pályamunkákat nyomtatva kérjük. A pályaművek A/4-es és A/3-as formátumban készülhetnek.

 

Jelentkezés:

 Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapokat e-mailben ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) küldjék el címünkre 2016. február 26-ig. Jelentkezési lap letölthető iskolánk dokumentumtárából, vagy ide kattintva.

 

Pályamunkák beküldése, határideje:

 Az alkotásokat iskolánk címére kérjük elküldeni (2400 Dunaújváros, Radnóti u. 6.) vagy személyesen behozni (ebben az esetben a portán leadni) 2016. március 25-ig.

A borítékra írják rá: Rajzpályázat.

A munkák hátoldalán kérjük feltüntetni a készítő nevét, évfolyamát, iskolája adatait valamint a mű címét (ha van).

 Díjazás:

 A legjobbnak ítélt pályamunkák beküldői mindkét korcsoportban ajándékban részesülnek.
A 2016. április 8-án nyiló kiállítás egy hónapig lesz megtekinthető iskolánk galériájában. A díjakat a kiállításmegnyitón adjuk át a díjazottaknak. A pályamunkák a kiállítás lebontása után egy évig személyesen vagy az iskola képviselője által átvehetők lesznek.

 További információ:

 Lehetőleg e-mailben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. vagy tanítási időben a 25/ 437-025 és a 25/437-059 telefonszámon.

eszkozok hatter